Gyötrelem
2013 április 17. | Szerző: Tene
Nem tudom ki, hogy van vele, de néha igencsak megmakacsolom magamat. Olyankor minden zsigerembe érzem, hogy nem akarom. Nincs az a dolog, ami rávenne, hogy nyeregbe pattanjak és tekerjek. Küzdök, viaskodok magamban magammal.
- Gyerünk, csináld! – Jó énem
- Eszem ágában nincs ma sportolni. – Rossz énem
- De mi lesz a kilókkal? – Jó énem
- Mi lenne? Semmi. – Rossz énem
- De olyan szépen haladtál! – Jó énem
- Nem is fogytam semmit. – Rossz énem
- Olyan csinos vagy már most is. Miért adnád fel? – Jó énem
- Ha már csinos vagyok minek is csináljam tovább? – Rossz énem
- Olyan büszke rád mindenki. – Jó énem
- Akkor sportoljanak ők! – Rossz énem
És ez így megy mindaddig, amíg végül felkapaszkodok a szobakerékpárra és el nem kezdek tekerni. De az igazi kín csak ekkor kezdődik. Érzem, ahogy a gyötrelem át veszi felettem az uralmat. Mit keresek én itt? Más biztos otthon ül a kanapén vagy moziba megy. Elég lesz ma csak a táv felét letekerni. Különben is olyan unalmas ez az egész. Ha most abbahagynám, akkor sem történne semmi. A világ eddig sem omlott össze. Különben is biztosan nem sikerül lefogyni, csak az időmet pocsékolom.
Közben tekerek, izzadok. Az idő telik, a kilométerek szaporodnak. Tekerek, izzadok. Még mindig több mint tizenöt perc van hátra. Ezt már tényleg el lehetne csalni. Senki észre nem venné. Nekem is jár néha egy kis pihi. Ettől most biztos izomlázam lesz holnap. Kell ez nekem? Tekerek, izzadok. Mindjárt letelik a hatvan perc. De fogadjunk a harminc kilométer nem lesz meg!!!! Nyertem. Még egy kicsit tarts ki, ha már idáig elszenvedted magad ma is. Még 1,5 kilométert időn felül le kell tekerni. Sok volt a rinya. Tekerek, izzadok, végcél szalagot átszakítom.
Milyen jól esett végül ez a kis mozgás. Mit is csináltam volna helyette? Punyadtam volna, mint a legtöbb ember. TV-t néznek, neten lógnak, vagy csak úgy lébecolnak. Vagy ehettem volna. De én inkább tekertem. Olvadnak a zsírpárnák, karcsúsodok. Milyen büszke is vagyok magamra! Ma is megcsináltam. Gyötrelem nélkül lehet, hogy könnyebb lenne?
Titkok, trükkök, praktikák
2013 április 15. | Szerző: Tene
Olyan jó lenne tudni a fogyás titkát. Biztos nektek is van valami titkotok, trükkötök és praktikátok a kilók ellen. Néhány dolog, ami nekem sokat segít a minden napi küzdelembe. A reggeli kávémat mindig meghintem fahéjjal. Finom, segíti az emésztést, kalóriát nem tartalmaz. Közben olyan mintha egy jó kis kávézóba tették volna elém.
Az étkezőben egy kis tálon étcsokoládé kockák vannak kitéve. Arra az esetre, ha csillapíthatatlan vágyam támadna egy kis édességre. Az étcsoki kevesebb kalóriát tartalmazz, mit a tejcsoki változat és a minél magasabb kakaó tartalmú annál kedvezőbb élettani hatásokkal rendelkezik.
A mindennapi gyümölcsbevitelre egy igen egyszerű gyümölcssaláta „receptem” van. A változatosság miatt több féle gyümölcsöt vásárolók össze. De ha gyümölcsöt eszek délután, akkor nem egy almát vagy egy kivit szeretnék megenni. Így összedarabolom a különféle gyümölcsöket és összekeverem a végén pedig egy kis citromot csavarok rá. Az egészet beteszem a hűtőbbe, és amikor enni szeretném, akkor a több gyümölcs keveréke igazi íz, szín kavalkáddal lep meg. Most is pihen egy doboznyi eper, kivi, alma, narancs és ananász egyvelege a hűtőm polcán. Ez ám a színes étel!
Ha már a citromot említettem, akkor elmondom, mindenbe használom, amibe csak lehet. A legjobb, amikor a kerékpározás befejezése után egy nagy pohár vízbe csavarom. Szerintem a citromnak és a rendszeres mozgásnak köszönhetem, hogy idén elkerült mindenféle nátha.
Vasárnapi fitness
2013 április 14. | Szerző: Tene
Délelőtt olyan csodás napsütés volt, hogy nem bírtam ellenállni neki. Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egész család minden vasárnap a szüleimnél ebédel, így a délelőttöt minden hezitálás nélkül a szabadban tölthettem. Neki indultam a szokásos távomnak. A távomnak, amit tegnap délutánig nem tudtam, hogy konkrétan mekkora is. De akkor úgy éreztem, hogy nem várathat magára tovább és lemérem azokat az útvonalakat, amelyeket meg szoktam tenni. Azért van több útvonalam, ha bármi közbe jönne: hideg, sötét, kevés idő a mozgásra. A legkedveltebb útvonalam 7,2 kilométer. Fogalmam sem volt, hogy ennyit sétálgatok. De amint megtudtam, már rögtön azon keseregtem, hogy miért is nem többet teszek meg alkalmanként. Kicsit maximalista vagyok, vagy nem?
A kellemes délelőtti mozgás után várt a vasárnapi asztal. A szokásos menü helyet, azonban meglepetés várt. A rántott hús átalakult és sült hal volt panír nélkül. Ez igazán nagy dolog. Édesanyám szakácsnő és el sem tud mást képzelni, mint magyaros, zsíros, nehéz ételeket. Remélem nektek is csodaszép hétvégétek volt!?
Mennyi az annyi?
2013 április 13. | Szerző: Tene
Honnan hová tartok? Ez jó kérdés. Mondjuk úgy, hogy mindig voltak gondok a kilóimmal. Igaz volt olyan is, hogy szinte már gebe voltam. De azért a jellemző az, hogy ha megkérdezel egy ismerősömet, milyen is vagyok, akkor a válasz: molett, duci, kövér, jó húsban van és ezek durvább változatai. Anyukám szerint csinos vagyok. Mert ilyen egy igazi édesanya. De lehet, hogy csak azért mondja, mert ő is hasonló gondokkal küzd. Tehát volt kitől örökölni.
A januárt 73 kilóval kezdtem. Nem lenne ez olyan nagy gond, de csak 164 cm magas vagyok. Ez annyit jelent, hogy a bűvös 25 pontnyi BMI érték felett voltam. Azaz benne voltam a túlsúlyos kategóriában rendesen, úgy nyakig. Riadót fújtam. Itt az idő, hogy valamit tennem kell. Végre lehetőségem is volt, mert általában vagy túl sokat dolgozok, vagy túl sokat tanulok, vagy egyszerre túl sokat dolgozok és tanulok. De most van időm és lehetőségem egy kicsit többet foglalkozni magammal. Először is próbáltam magam hozzászoktatni a mozgáshoz. Így esténként egy kis sétával kezdtem. Valamint körbe vettem magam egy csomó önismereti, önfejlesztő könyvel, mert éreztem, hogy egy kicsit a lelkemre is ráfér a megújulás. Aztán január 14.-én elhatároztam magam és a tettek mezejére léptem. A séták mellé beiktattam a szobakerékpárt is. Talán az első két kiló ugrott le rólam, amikor már láttam, hogy nem fogom tudni produkálni az 1 hét mínusz 1 kiló tervemet. A mérleg megmakacsolta magát. Így további áldozatokat hoztam. Száműztem az életemből a kenyeret. Eleinte nem is tudtam, hogy mit fogok enni, ha nem eszek kenyeret. Aztán rájöttem, hogy a kenyeret zöldséggel fogom helyettesíteni. Így a tányéromon 2/3 rész zöldség és 1/3 rész felvágott vagy sajt jelent meg. Mert hiába ettem én mindig is sok zöldséget és gyümölcsöt, ha a módszer nem volt megfelelő. De a kilók még mindig csak vánszorogtak. Aztán növeltem a mozgás intenzitását és újabb étkezési tiltószabályok léptek életbe. Már úgy éreztem vért izzadok a sikerért és közben a mérleg még mindig nem mozdult. Ekkor döntöttem úgy, hogy blogírásba kezdek. Talán nehezebben adja fel az ember a reménytelen küzdelmet, ha tudja: esetleg valaki olvassa a sorait és a feladással már közhírré is tétetik a gyengesége. Tehát, nekem most ti adtok erőt, akik napról napra olvastok és gondolom hasonló nehézségekkel küzdötök, mint én magam.
Ezért vagyok most itt és közben végre lekúszott rólam újabb egy kiló. Így mint tegnap írtam már normál testalkatúnak számítok. De messze még a vég. Holnap elmondom mi is a célom……….
Fagyi fogyi
2013 április 12. | Szerző: Tene
Nem egyszerű a kísértésekkel együtt élni. Nekem legalább is nehezen megy. A barátom ma beállított egy nagydoboz fagyival. Hiszen szeretem. Nem is tudtam ellenállni neki. Gyorsan kiszedtem két tálkába és már habzsoltuk is mindketten. Az adag ismét öt gombóc volt. Alább nem adom. Aztán mikor elment lelkiismerettől furdalva szaladtam a fürdőbe és ráálltam a mérlegre. De az eredmény meglepő volt. A héten két alkalommal is nagyadag fagyit ettem, azonban a mérleg jelenleg kevesebbet mutatott, mint egy héttel korábban. Tehát büszkén hirdetem megtaláltam a fogyókúra legfinomabb módját. Együnk kétnaponta öt gombóc jéghideg édességet és a kilók ettől már olvadnak is.
A mai nap nem jutott idő a tekerésre. (Túl sokáig fagyiztunk) Gondoltam akkor legalább elméletben fogyók. Megnézek egy-két életmód oldalt. Rátaláltam egy BMI kalkulátorra. És láss csodát a jelenlegi testtömegindexem 24,91 – azaz normál testsúlyos vagyok J) Igaz, ha 1 kilógrammal több lennék, akkor már túlsúlyosnak számítanék. De most már nem számítok annak…………..
Migrén
2013 április 11. | Szerző: Tene
Migrén. Ma ez kínzott. Újabb nap ment veszendőbe. Olyan reménytelen ez a helyzet. Hiába próbáltam már januárban változtatni mindenen és a tavaszi megújulásra készülni, a tél nem eresztett a szorításából. Életmódot váltottam. Nem, nem fogyókúrába kezdtem. ÉLETMÓDOT váltottam. Ma ez a divat. Na, nem mintha nagy divatkövető vagy diktáló lennék. Az évek alatt lassan és már a végén gyorsan felkúszó kilókat látva úgy döntöttem cselekedni kell. Szobakerékpárra pattantam. Heti 5-6 alkalommal tekerek. Eleinte 20 percet, de ma már 1 óráig és 30 km-en nyúzom magamat. Elárulom nem nagy sikerrel. Tizenkét hét alatt 5,5 kg mínusz. Ez nem sok. Mindenki óva intett a gyors fogyástól, mert az nem tartós. Hát ezt gyorsnak nem nevezném. Pedig a biciklizés mellett beiktattam egy kis sétát is. Valamint több mindent kiiktattam: kenyér, bor, gyorséttermi koszt. Sok hal, zöldség és gyümölcs. De a mérleg csak nem akar kimozdulni. Biztos elromlott. Lehet, hogy vennem kellene egy újat. Attól legalább a pénztárcám fogyna egy kicsit.
Mi lenne, ha feladnám a küzdelmet? Bele se merek gondolni. Lehet, hogy újabb tizenkét hét után sikerülne reménytelenül elhíznom. Ez biztos. Az okosok azt mondanák, ennek lelki eredete van. Azt kellene először orvosolni és csak utána foglalkozni a kilókkal. Kérdem én, kinek nincsenek lelki gondjai? Szerintem mindenki szenved valamitől. S mindenki azt gondolja nem olyan nagy gond az, majd helyre kerül egyszer minden és akkor beüt a Kánaán. Én legalább is ezt gondolom.
Bűnözés
2013 április 10. | Szerző: Tene
Édes napsütés. Tudod Te, hogy mennyire hiányoztál? Nagyon. Sikerült is megünnepelnem az első „tavaszi” napsugarak simogatását. Munkám során sok helyre elkeveredek. Ma az ország egyik legjobb cukrászdája környékén jártam. Na, ezt azért nem hagyom ki. Pont a delet harangozták a közeli templomtoronyba, amikor beléptem a cukrászda ajtaján. Több méter hosszan sorakoztak előttem a szebbnél szebb, hívogató desszert csodák. Ezeknek teljes mértékben hátat fordítottam. Nem tudtak elcsábítani. Azonban nem is ezért tértem be a kisváros legforgalmasabb üzletébe. A fagyi pultot kerestem. Meglett az is. Nem számoltam, de 40-50 fagylaltból lehetett választani. Rögtön kelyhet kértem és már válogattam is az érdekesebbnél érdekesebb ízeket. Semmi tejszínhab, semmi öntet vagy plusz édes élvezet. Csak a fagyi. Sikerült leküzdenem 5 gombócot. A legjobban a homoktövises ízlett. Ne gondoljátok, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom. Volt. De nem sűrűn járok erre, és ha nem szegnénk meg a szabályokat, nem is kellene fogyózni, diétázni, életmódot váltani. Így amint kiléptem az ajtón már tudtam, hogy ezért többet kell majd ma tennem a szokásos tekerésemen felül………..
Rövidre sikeredet a mai nap munka szempontjából. Így délután 2 órakor, amikor hazaértem úgy gondoltam be kellene pótolni az elmaradt ebédet. Ez nem jellemző rám. Mármint nem hagyom ki az ebédet és nem eszek egy nagy adag fagylaltot helyette. Gyorsan készítettem egy saláta öntetet- három evőkanál kefir, csipet só, feketebors, szárított kapor. Feldúsítottam az időközben beszerzett zöldsalátát- egy paradicsomot feldaraboltam és két teáskanál kukoricával nyakon öntöttem. A wokot előmelegítettem és egy egész camembert helyeztem a közepébe. Pár perc alatt mindkét oldalát „meggrilleztem” és már kész is volt a fenséges ebédem. Tudom a sajtféleségekben sok a kalória, de gyors, finom, egészséges és könnyen ledolgozható.
16:20 elindultam sétálni. Mármint gyalogolni. A barátom azt mondta a minap, hogy én nem is tudom mi az a séta. Szerinte én gyaloglók. Igaza van. Sokat szoktam gyalogolni akár az éjszakába is. Ha egyedül megy az ember, akkor a gondolatit is helyre rakja és így a mozgás nem csak a testnek, de a léleknek is jót tesz. Elindultam bele a csodálatos napsütésbe. Néhány perc után elkezdtem aggódni, hogy nem igazán jól választottam meg az öltözékem. Egy kis átmeneti kabátot vettem fel, de úgy tűnt ez is több, mint amit el lehet viselni. Sebaj, gondoltam legalább olvad majd alatta a zsír. Amint elhagytam a lakott területet kicsit borúsabbra váltott az idő és már nem is tűnt olyan feleslegesnek a kiszolgált kabát. Gondolataimba merültem kapkodtam a lábaimat, amikor is megállt mellettem egy traktoros, aki a földekről tartott hazafele. Kinyitotta a traktor ajtaját és arcán kaján mosollyal kérdezte, hogy hoztam-e magammal esernyőt. Követtem a tekintetét és akkor láttam, hogy nem messze a földek felett valahol már javában esik az eső. Zavartan visszamosolyogtam és megnyugtattam gyorsabb leszek a felhőknél. Az idős bácsi rosszallva rázta a fejét és tovább indult. Persze a kapucnim is ott volt még tartaléknak, de a komor, fekete felhők és a látszódó esősávok arra ösztönöztek, hogy gyorsabbra vegyem a tempóm. Most mi lesz? Azt terveztem, hogy tovább megyek az öreg fától, ami a ligetes terület elején áll. Fel a kis gyaloghíd tetejére, ami az autópálya felett vezet át. Ilyen szép időben – legalábbis, amikor elindultam- növelni kell a kihívásokat. De mire elértem a kedvenc fámat az időjárás igen megváltozott. Kicsit töprengtem, de végül is úgy döntöttem megyek tovább. Az út egyre nehezebbé vált. Az utolsó 200 lépést olyan szélfúvásban tettem meg, mintha a sivatag közepén keveredtem volna valami ítéletidőbe. Számoltam: 192,193,194,………..200 és fent voltam a híd közepén. Pont a közepén, mert ugye csak az ér. A diadalnak nem sokáig tudtam örülni, mert a felhők rohamléptekben közeledtek és igen sok volt még visszafele. Azonban miután nekimentem a szélnek és elértem a célom, mintha az idő is alábbhagyta volna. Legyőztem. Na, jó az utolsó métereken elkezdet már szemerkélni felettünk is. De a győztes én voltam. Nyolcvan perc intenzív gyaloglás után célba értem.
Egy bögre zöldtea kíséretében bepötyögtem a mai kalandjaimat és startra kész vagyok, hogy még leküzdjem az esti szokásos hatvan perces kerékpározásomat. Így jár, aki fagyit ebédel.
Kezdet
2013 április 9. | Szerző: Tene
Egyedül nem megy. Látom lelki szemeimmel, amint Kern András és Garas Dezső egy nadrágba bújva énekli a régi slágert. Az Ők megkeseredet, reménytelen és egyben szívszorító hangjukon. Most én is teljesen át tudom élni ezt a dalt. Egyedül nem megy.
Januárban döntöttem el, hogy megszabadulok a kilóimtól. Lassan 3 hónap telt el, hogy neki vágtam a lehetetlen küldetésnek. Mára pedig oda jutottam, hogy ez valóban nem megy egyedül. Szükségem van arra, hogy kibeszéljem magamból a gyötrelmeimet. Tudjam magamat kívülről nézni és nevetni magamon. Ehhez ma a legjobb eszköz a blogolás. Mert talán míg megosztom a gyötrelmeimet és nevetek a bénázásaimon, közben lehet, hogy másnak is segítek. Ott leszek, amikor valaki úgy látja minden reménytelen és éppen most készül feladni az egészet. Ne tedd! Ne ad fel, együtt sikerülni fog.
Amikor érik a gyümölcs
2013 április 19. | Szerző: Tene
Tegnap egy csodálatos napon volt. Összetalálkoztam egy rég nem látott barátnőmmel, aki köszönés helyett csak annyit mondott, miközben alaposan végigmért: Te fogytál. A nyakába ugrottam és miközben két hatalmas puszit nyomta az arcára csak azt hajtogattam: köszönöm, köszönöm, köszönöm. Még is van remény. Végre valaki észre is vette. Nem hiába volt az a sok gyötrelem. Egy nőtársunktól egy dicséret amúgy is dupla pontot jelent.
Estére színházba menetem, így a sport kimaradt, de helyette ott volt a mit vegyek fel dilemma. Fogtam a fejem. Évek óta nem igazán vettem elegánsabb öltözéket, hiszen mire legközelebb felvehettem volna, már valószínű nem fértem volna bele. Megláttam a szekrény mélyén eldugva egy régi ruhámat, amit már évek óta nem viseltem. Belém bújt a kisördög. Próbáld fel! Úgy se lesz jó. Hátha! Kizárt. Legalább próbáld meg. Úgy éreztem magam, mint akit a vágóhídra visznek. Mert még ha sikerül is beletuszkolni magamat, akkor meg majd bugyog a hájam itt is, ott is. De akkor mit vegyek fel? Ledobtam az ágyra a kérdéses darabot és csak úgy lopva rásandítottam. Aztán már szinte szemeztem vele. Mi van, félsz, hogy a régi ruhád megharap? – szólt a kisördög. Mély levegőt vettem, a szemem becsuktam és fog összeszorítva öltözni kezdtem. A cipzár akadálytalanul felkúszott és még levegőt is kaptam. Még mindig félve álltam a tükör elé. Mit láttam? Egy nőt. Egy nőt, aki büszke lehetett magára. A kilók, ha lassan is, de eltűnnek. Messze még az alagút vége, de a fény már látszik.