Nőnek lenni

2013 június 7. | Szerző: Tene

Annyi behatás ér mostanában, hogy csak kapkodom a fejem. Nőnek lenni és annak is maradni nem igazán könnyű manapság. Annyi szerepnek, elvárásnak, kényszernek szeretnék megfelelni, illetve sokszor úgy érezem meg kell felelnem, hogy a végén már nem is tudom ki is vagyok valójában. Szerencsés vagy, ha te nem küzdesz ezekkel. Az én démonjaim itt vannak, sorakoznak szépen sorba.

Csinosnak lenni. Honnan jön ez az elvárás, szerintem már senki sem tudja. Hibáztatjuk a magazinokat, divatcégeket, reklámokat, férfiakat, nőket. De a lényeg, hogy mi nők mindig fogyókúrázunk. Soha nem ideális a súlyunk. Vagy ha még is, akkor valamelyik testrészünk nem ideális. Kicsit erősebb a comb vagy fenék. Esetleg löttyedtebb a felkarunk. Azaz nem vagyunk csinosak. Sanyargatjuk magunkat. Nem eszünk, konditeremből konditerembe járunk. Egy nő legyen csinos.

 Szépnek lenni. Mit ér az élet, ha nem vagyunk szépek? Ha nem csinos kis pofikával rendelkezünk? Ha nem derékig érő csodálatos hajzuhatagunk van? Ha a bőrünk nem tökéletesen sima és napbarnított? Mit ér a nő, ha nem szép? Egy nő legyen szép.

 Jól kinézni. Ez azt jelenti, hogy követned kell a divatot. Mindig tökéletes öltözékben és sminkben kell megjelened. De egyedinek is kell lenned. Kitűnni a többi nő közül. Egy nő nézzen ki jól.

Egyéniségnek lenni. Nem elég, ha a kinézeteddel tűnsz ki, személyiségednek is makulátlannak kell lennie. Kedves, figyelmes, odaadó, melegszívű és napestig sorolhatnánk a jelzőket milyenek is kellene lennünk. Egy nő igazi egyéniség.

Okosnak lenni. Mindegy, hogy a munkádat vagy a magánéletedet nézzük. Mára már ez is az alapfelszereltséged közzé kell, hogy tartozzon, mint az autóknál a klíma. Légy okos, művelt. Mindig mindenre tud a választ, de csak akkor, ha a férfi is azt karja. Egy nő okos, okosabb, mint gondolnád.

Jó munkaerőnek lenni. A munkát elvégezni és nem kérdezni semmit. Odafigyelni a részletekre is, amit a kollégák szépen átlépnek. Megoldani a problémákat, de úgy, hogy észre se vegyék jelen voltál. Sikerre vinni a céget, de mást engedni a rivalda fénybe. Dolgozni, többet dolgozni, mint bárki a vállalatnál. Hiszen bizonyítanod kell, hogy érsz majdnem annyit, mint egy férfi.

Jó háziasszonynak lenni. Minden legyen patyolat tiszta. Moss, főzz, takaríts, vasalj, gondozz kertet, fogadj vendégeket minden erőfeszítés nélkül. Természetesen munka, család mellett tedd ezt könnyedén, minden erőfeszítés nélkül. Mert egy jó háziasszony igazából varázsló is.

Anyának lenni. A nap huszonnégy órájában szeretni, nevelni, tanítani, félteni, gondozni, ápolni, etetni, táplálni, óvni gyermekeinket. Talán ez az egyetlen szerep, melynek mindig meg akarunk felelni. Jó édesanyák akarunk lenni egy életen át.

Barátnak lenni. Az évek alatt sok barátnőnk és talán barátunk is lesz, de a legfontosabb barátság mindig a Kedvesünkhöz kapcsolódik. Meghallgatni, ott lenni neki csak úgy, szeretni, támogatni, bíztatni és segíteni őt egész életünkben. Hiszen: „Mindig kell egy barát….”

Szeretőnek lenni. A barátságok ebben különböznek a szerelmektől. A vad, fékezhetetlen szenvedély, amit csak is azzal élünk át, akinek mi vagyunk a világ, aki nekünk egymagában a világ. Azt tesszük, amit ő szeretne és úgy, ahogy Ő szeretné. Ez a vágy, ami nem tűnhet el, mert ha eltűnik már semmit sem ér, hogy csinosak vagyunk, szépek vagyunk, jól nézzünk ki ……………………………………………

Fényevő vagy?

2013 június 4. | Szerző: Tene

Az elmúlt napok igen nehezek voltak a számomra. Az sem könnyítette meg az életem, hogy konstatálnom kellett FÉNYEVŐ vagyok. De szerintem nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Itt volt ez az igen csak hosszúra sikeredett tél. Még márciusban is a hóesést néztük a kandalló mellől és nem a szabadban sétáltunk nagyokat, az előbukkanó tavaszi virágokat csodálva. Hetek óta pedig csak az eső esik. Erre a tavaszra igaz a mondás: Egy szép keddi napra esett. De lassan a nyár is erre a sorsra jut. Nekem napfény kell. Azzal működök. Napelemes vagyok. Fénnyel táplálkozom. Amint kisüt a nap már is a szabadban vagyok. Energiáim a maximumon vannak, és mindenre képes vagyok, még a lehetetlenre is. Mosolygok, pörgök ezerrel és ettől nem csak én leszek boldog, de mindenki, aki körülöttem van.

Ezzel ellentétben most inkább depressziós vagyok. Sírok minden ok nélkül. Ha tehetném, egész álló nap csak aludnék. Ma bejelentettem a főnökömnek, hogy sztrájkba kezdek. Mindaddig nem vagyok hajlandó bejárni dolgozni, amíg a napocska nem süt ki. Csatlakoztok? Mi FÉNYEVŐK holnaptól hivatalosan sztrájkba lépünk.   :))

Hétköznapi csodák

2013 május 30. | Szerző: Tene

Minap az egyik ismerősöm felhorkant, mikor azt mondtam, hogy mozgással fogytam le. Ami igazán kiverte a biztosítékot nála az a gyaloglás volt. Kérdezte, hogy tudok ilyen unalmas dolgokat művelni? Unalmas?- kérdeztem vissza. A gyaloglás egyáltalán nem unalmas. Furcsán nézet rám és úgy gondolta biztos van valami bajom. Bevallom én is furcsán néztem rá.

Ezek után tegnap este úgy döntöttem gyaloglók én egy keveset és megnézem melyik az a része a sétának, ami másokat unalomba kerget. Be kellett öltöznöm, mert igen csak hideg volt és az esőkabátot is fel kellett vennem, mert igen csak lógót a lába az esőnek. Elindultam és kerestem a mozgás negatívumait. De nem találtam.

Először is nagyon jó volt a levegő. Friss, üde és a bőrömön is kellemes volt a fuvallat. Elértem az erdő széléig, amikor is már este hét óra közelébe járt az idő. Itt szoktam visszafordulni. De ma nem akartam. Megerősítésként ekkor a nap is kisütött és délutáni napsütés ölelte körbe a természetet. Tehát tovább kellett mennem. Egy erdősáv mentén folytattam a kis túrámat.  A búzatáblák ringatóztak. A madarak csicseregtek. A vadnyulak szaladgáltak a táblák között. A pipacs virágzott. A bodza illatozott. Az eperfa termése zsendült. Az őzek kémlelték a tájat, majd amint közelebb értem szökdelve tovatűntek a földeken.

Olyan rég volt részem már ennyi gyönyörbe, hogy meg sem akartam állni. Szívem szerint átgyalogoltam volna az egész világon. A nap még mindig magasan járt. De tudtam itt az ideje visszafordulni, mert igen sokat jöttem már és szürkület előtt vissza kellett volna érnem a lakott területre. Igen későre járt mire hazaértem a kis unalmas sétámból. Három óra gyaloglás után több mint tizenöt kilométert tettem meg.

Ilyenek a hétköznapi csodák. Mindig különleges tájakra, országokba vágyunk és elfelejtünk itthon, a környezetünkbe szétnézni. Én is sokszor kesergek azon, hogy mennyire szeretnék a hegyekbe lakni és akkor mindig túráznék. De itt az Alföld közepén is érdemes élni és szeretni a természetet. Kérlek, fedezzétek fel a környéketeket ti is! Ígérem, megéri.