Amikor érik a gyümölcs

2013 április 19. | Szerző: Tene |

Tegnap egy csodálatos napon volt. Összetalálkoztam egy rég nem látott barátnőmmel, aki köszönés helyett csak annyit mondott, miközben alaposan végigmért: Te fogytál. A nyakába ugrottam és miközben két hatalmas puszit nyomta az arcára csak azt hajtogattam: köszönöm, köszönöm, köszönöm. Még is van remény. Végre valaki észre is vette. Nem hiába volt az a sok gyötrelem. Egy nőtársunktól egy dicséret amúgy is dupla pontot jelent.

Estére színházba menetem, így a sport kimaradt, de helyette ott volt a mit vegyek fel dilemma. Fogtam a fejem. Évek óta nem igazán vettem elegánsabb öltözéket, hiszen mire legközelebb felvehettem volna, már valószínű nem fértem volna bele. Megláttam a szekrény mélyén eldugva egy régi ruhámat, amit már évek óta nem viseltem. Belém bújt a kisördög. Próbáld fel! Úgy se lesz jó. Hátha! Kizárt. Legalább próbáld meg. Úgy éreztem magam, mint akit a vágóhídra visznek. Mert még ha sikerül is beletuszkolni magamat, akkor meg majd bugyog a hájam itt is, ott is. De akkor mit vegyek fel? Ledobtam az ágyra a kérdéses darabot és csak úgy lopva rásandítottam.  Aztán már szinte szemeztem vele. Mi van, félsz, hogy a régi ruhád megharap? – szólt a kisördög. Mély levegőt vettem, a szemem becsuktam és fog összeszorítva öltözni kezdtem. A cipzár akadálytalanul felkúszott és még levegőt is kaptam. Még mindig félve álltam a tükör elé. Mit láttam? Egy nőt. Egy nőt, aki büszke lehetett magára. A kilók, ha lassan is, de eltűnnek.  Messze még az alagút vége, de a fény már látszik.