Bűnözés

2013 április 10. | Szerző: Tene |

Édes napsütés. Tudod Te, hogy mennyire hiányoztál? Nagyon. Sikerült is megünnepelnem az első „tavaszi” napsugarak simogatását. Munkám során sok helyre elkeveredek. Ma az ország egyik legjobb cukrászdája környékén jártam. Na, ezt azért nem hagyom ki. Pont a delet harangozták a közeli templomtoronyba, amikor beléptem a cukrászda ajtaján. Több méter hosszan sorakoztak előttem a szebbnél szebb, hívogató desszert csodák. Ezeknek teljes mértékben hátat fordítottam. Nem tudtak elcsábítani. Azonban nem is ezért tértem be a kisváros legforgalmasabb üzletébe. A fagyi pultot kerestem. Meglett az is. Nem számoltam, de 40-50 fagylaltból lehetett választani. Rögtön kelyhet kértem és már válogattam is az érdekesebbnél érdekesebb ízeket. Semmi tejszínhab, semmi öntet vagy plusz édes élvezet. Csak a fagyi. Sikerült leküzdenem 5 gombócot. A legjobban a homoktövises ízlett. Ne gondoljátok, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom. Volt. De nem sűrűn járok erre, és ha nem szegnénk meg a szabályokat, nem is kellene fogyózni, diétázni, életmódot váltani. Így amint kiléptem az ajtón már tudtam, hogy ezért többet kell majd ma tennem a szokásos tekerésemen felül………..

Rövidre sikeredet a mai nap munka szempontjából. Így délután 2 órakor, amikor hazaértem úgy gondoltam be kellene pótolni az elmaradt ebédet. Ez nem jellemző rám.   Mármint nem hagyom ki az ebédet és nem eszek egy nagy adag fagylaltot helyette. Gyorsan készítettem egy saláta öntetet- három evőkanál kefir, csipet só, feketebors, szárított kapor. Feldúsítottam az időközben beszerzett zöldsalátát- egy paradicsomot feldaraboltam és két teáskanál kukoricával nyakon öntöttem. A wokot előmelegítettem és egy egész camembert helyeztem a közepébe. Pár perc alatt mindkét oldalát „meggrilleztem” és már kész is volt a fenséges ebédem. Tudom a sajtféleségekben sok a kalória, de gyors, finom, egészséges és könnyen ledolgozható.

16:20 elindultam sétálni. Mármint gyalogolni. A barátom azt mondta a minap, hogy én nem is tudom mi az a séta. Szerinte én gyaloglók. Igaza van. Sokat szoktam gyalogolni akár az éjszakába is. Ha egyedül megy az ember, akkor a gondolatit is helyre rakja és így a mozgás nem csak a testnek, de a léleknek is jót tesz. Elindultam bele a csodálatos napsütésbe. Néhány perc után elkezdtem aggódni, hogy nem igazán jól választottam meg az öltözékem. Egy kis átmeneti kabátot vettem fel, de úgy tűnt ez is több, mint amit el lehet viselni. Sebaj, gondoltam legalább olvad majd alatta a zsír. Amint elhagytam a lakott területet kicsit borúsabbra váltott az idő és már nem is tűnt olyan feleslegesnek a kiszolgált kabát. Gondolataimba merültem kapkodtam a lábaimat, amikor is megállt mellettem egy traktoros, aki a földekről tartott hazafele. Kinyitotta a traktor ajtaját és arcán kaján mosollyal kérdezte, hogy hoztam-e magammal esernyőt. Követtem a tekintetét és akkor láttam, hogy nem messze a földek felett valahol már javában esik az eső. Zavartan visszamosolyogtam és megnyugtattam gyorsabb leszek a felhőknél. Az idős bácsi rosszallva rázta a fejét és tovább indult. Persze a kapucnim is ott volt még tartaléknak, de a komor, fekete felhők és a látszódó esősávok arra ösztönöztek, hogy gyorsabbra vegyem a tempóm. Most mi lesz? Azt terveztem, hogy tovább megyek az öreg fától, ami a ligetes terület elején áll. Fel a kis gyaloghíd tetejére, ami az autópálya felett vezet át. Ilyen szép időben – legalábbis, amikor elindultam- növelni kell a kihívásokat. De mire elértem a kedvenc fámat az időjárás igen megváltozott. Kicsit töprengtem, de végül is úgy döntöttem megyek tovább. Az út egyre nehezebbé vált. Az utolsó 200 lépést olyan szélfúvásban tettem meg, mintha a sivatag közepén keveredtem volna valami ítéletidőbe. Számoltam: 192,193,194,………..200 és fent voltam a híd közepén. Pont a közepén, mert ugye csak az ér. A diadalnak nem sokáig tudtam örülni, mert a felhők rohamléptekben közeledtek és igen sok volt még visszafele. Azonban miután nekimentem a szélnek és elértem a célom, mintha az idő is alábbhagyta volna. Legyőztem. Na, jó az utolsó métereken elkezdet már szemerkélni felettünk is. De a győztes én voltam. Nyolcvan perc intenzív gyaloglás után célba értem.

Egy bögre zöldtea kíséretében bepötyögtem a mai kalandjaimat és startra kész vagyok, hogy még leküzdjem az esti szokásos hatvan perces kerékpározásomat. Így jár, aki fagyit ebédel.